Koronavírus: átfogó tesztelés indul országosan, ne lepődj meg, ha nálad is csengetnek a "kapszula" emberkék!

2020.05.02

Május 1-től közel 18 ezer fő bevonásával országos vizsgálatsorozat indul hazánk négy orvosokat képző egyeteme: a Semmelweis Egyetem, a Szegedi Tudományegyetem, a Pécsi Tudományegyetem, a Debreceni Egyetem és a Központi Statisztikai Hivatal közreműködésével. 

A csaknem 500 településen élőket érintő reprezentatív kutatás célja, hogy pontos képet adjon a járvány kiterjedéséről és az új típusú koronavírussal fertőzöttek és átfertőzöttek valós számáról.

A tesztelésen a KSH által vett véletlenszerű kiválasztással képzett minta alapján, 17 787 fő meghívásos módon vehet részt az ország egész területéről. A mintában szereplő személyek a 14 éves és idősebb népesség köréből kerültek ki. A felvételben résztvevők a szűrővizsgálatot megelőzően egy kérdőívet is kitöltenek, így fontos információkhoz juthatunk többek között a kockázati tényezőkről.

A kiválasztott személyek az egész országból, véletlenszerűen kerültek kiválasztásra, így a mintában szereplő minden egyes résztvevő kulcsszerepet játszik a járvány elleni küzdelemben, mivel sok, hozzá hasonló embert képvisel. A kutatásban azok részvétele is rendkívül fontos, akiknek semmilyen tünetük vagy betegségük nincs.

A felvétel időtartama két hét, május 1. és május 14. között kerül végrehajtásra. A felvételre kijelölt személyek közvetlen értesítést, felkérő levelet kapnak Ügyfélkapun, telefonos megkereséssel vagy postai úton.

Az országos tesztelés eredményét várhatóan május második felében hozzák nyilvánosságra. Aki részt vesz a vizsgálaton, az kivétel nélkül értesítést kap az eredményeiről. A reprezentatív minta lehetőséget nyújt arra, hogy a kutatás eredményeit korcsoportos bontásban is vizsgálják. 

A tesztben érintett települések teljes listáját ide kattintva éred el: 


Forrás: budapestkornyeke.hu