Simán veri az ellenzéket a Fidesz a Facebookon

2020.05.10

A Médianéző Központ elemzést készített a közösségi média pártoldalainak interakcióiról. 

A közösségi médiában a koronavírus-válság ideje alatt a Fidesz túlsúlya érvényesült: egy bejegyzése két és félszer annyi felhasználót késztetett reakcióra, mint az ellenzéki pártok üzenetei - derül ki a Médianéző Központ legfrissebb közösségi médiára irányuló elemzéséből. Az ellenzéki oldalon azonban nem beszélhetünk stabil erőviszonyokról.

Az adatok szerint az elmúlt két hónapban, március 4. és május 4. között, a Fidesz sokkal sikeresebbnek bizonyult, mint ellenzéki kihívói. 

A Fidesz bejegyzéseire összesen 2,8 millió interakció (kedvelés, megosztás, komment) érkezett, míg az összesített ellenzék tekintetében ez a szám mindössze kicsivel több, mint 2,5 millió.

Az interakciók alapján az ellenzéki pártok közül a Jobbik áll a legjobban (19 százalék), őket követi a DK (12 százalék), majd az MSZP és a Párbeszéd (7,5 illetve 7 százalék), míg a sort az LMP és a Momentum zárja (2, illetve 0,5 százalék).

Beszédes, hogy a vizsgált időszakban a Fidesz mindössze 909 bejegyzést osztott meg, miközben az ellenzék összesen 2004 bejegyzést. A rendelkezésre álló adatokból kiszámítható, hogy egy Fidesz-üzenet átlagosan 3119 Facebook-felhasználót késztetett reakcióra, míg egy átlag ellenzéki bejegyzés csupán 1305-öt.

A Facebook Hirdetéstár adatai alapján az is kiderül, hogy a Fidesz ezeket az eredményeket fizetett hirdetések nélkül érte el, azaz közösségi médiahasználata jelentősen hatékonyabb, mint az összesített ellenzéké.

A kormány a veszélyhelyzet idején az átlagosnál intenzívebb tájékoztatási tevékenységet folytat a koronavírussal szembeni védekezés érdekében.

A Magyarország Kormánya Facebook-oldal a vizsgált időszakban több mint kétszeresére duzzadt: a korábbi 182 ezer kedvelővel rendelkező oldal ma már 380 ezerrel rendelkezik. Azonban ennél is nagyobb változás, hogy ma már 528 ezer személy követi az oldalt, ami háromszorosa a vírus előtti időszaknak.

A személyekhez köthető Facebook-profilok tekintetében Orbán Viktor - immár több mint tízéves - Facebook-oldalának kedvelői száma növekedett a legdinamikusabban a magyar politikusok között a koronavírus-járvány időszaka alatt.

A vizsgált időszakban közel egynegyedével (180 ezer) növekedett a miniszterelnök kedvelőinek száma a Facebookon, így jelenleg közel 850 ezer kedvelővel rendelkezik. Ez a szám magasabb, mint az őt követő 5 legnépszerűbb ellenzéki pártvezető összesített kedvelőinek száma. A bejegyzései átlagosan 17 ezer interakciót kaptak, nem ritka a 40-50 ezres reakciószám sem, de előfordult olyan is, amely több mint 100 ezer embert késztetett reagálásra.

Az elemzésből kiderül, hogy a Fideszhez hasonlóan a bejegyzések terjesztése érdekében fizetett hirdetéseket a miniszterelnök oldala egyáltalán nem alkalmazott, míg az ellenzéki pártvezetők összesen közel kétmillió forintot költöttek saját hirdetéseikre, pártjaik ráfordításait nem beleszámolva. 

Ennek ellenére az ellenzéki térfélen szoros a verseny, de még így is jócskán le vannak maradva: Gyurcsány Ferenc 6 400, Jakab Péter 5 300, Karácsony Gergely pedig 4 600 interakciót tudott átlagosan elérni, míg a legkevesebb reakciót kiváltó pártvezető Tóth Bertalan volt, mindössze 850 átlagos interakcióval.