Svéd modell: az idősgondozók fertőzték meg az időseket

2020.05.07

Újra kell gondolni a svédországi idős gondozás privatizációját, csapott a homlokára Stefan Löfven svéd szociáldemokrata kormányfő, miután kiderült, hogy a magánosított szektorban olyan kevés a munkavállaló, hogy sokan betegen is folytatták munkájukat, ezzel hozzájárulva ahhoz, hogy az otthon maradó idősek körében is terjedhessen a járvány. 

Svédországban a koronavírus-járványt megelőzően privatizálták az idősgondozás rendszerét, állami támogatásban részesülő magáncégeket vontak be a rendszerbe, így csökkentve a kormányzat szociális kiadásait.

Ez a rendszer azonban a svéd járványkezelési modellben egyértelműen megbukott,

ezt most már Stefan Löfven, szociáldemokrata kormányfő is beismerte a TT állami hírügynökségnek adott interjújában.

- Javítanunk kell az időskorúak gondozásának feltételein - szögezte le a miniszterelenök, arról azonban nem beszélt, hogy milyen konkrét intézkedéseket tervez kormánya, csupán azt közölte, hogy "erre még visszatérnek".

Holott a kormányzó párt szövetségesei is arról beszélnek, hogy a privatizált idősgondozás szervezetlensége hozzájárul a járvány svédországi terjedéséhez.

Löfven párttársa, a Lena Hellengren ifjúság-, idős- és nemi esélyegyenlőségügyi miniszter beismerte, hogy mivel a privatizált ágazatban nagyon

kevés a munkavállaló, ezért sokan közülük akkor is látogatták az időseket, amikor már érezték magukon a betegség tüneteit,számolt be róla az Aftonbladet svéd napilap.

A 10 milliós lakosságú Svédországban a járvány kezdete óta

23 ezren fertőződtek meg, jelenleg is 16 ezer az aktív esetek száma. Eddig 2941 halálesetet követelt a járvány,

az utolsó 24 órában 87 ember halt bele a COVID-19 betegségbe.